Kereskedjen 0,3% jutalékkal!

Számlanyitási akció

Külföldi opciós kereskedés

Mit kínálunk Önnek?

Bizonyos piaci helyzetekhez, illetve bizonyos befektetői stratégiákhoz az opciós pozíció jobb lehetőségeket kínál a részvényben nyitott pozícióhoz képest.

Milyen előnyöket biztosíthat Önnek?

  • Nagy potenciális nyereség - limitált kockázat. Az opciós pozíció a befektetett összegre vetített százalékosan elérhető nyereség tekintetében inkább a határidős instrumentumokra hasonlít, azaz megfelel egy nagy tőkeáttételű határidős pozíciónak. Ebből adódik, hogy nem ritkák az egy-két hét alatt elért több száz százalékos profitok, míg a kockázat még extrém piaci körülmények között is limitált, így a maximálisan elveszthető összeg az opciós díj értéke, azaz a befektetett összeg. Ebben inkább egy sima részvény pozícióra hasonlít, hiszen a határidős pozíció esetén rossz esetben akár a befektetett összeget meghaladó veszteség is keletkezhet.
  • Az opciós megbízások teljesítése általában olcsóbb. Az árfolyamkitettségre vetítve – tehát azt vizsgálva, hogy mekkorákat változik a pozíció értéke adott piaci változásra – az opció kötési díja az esetek nagy részében jóval kedvezőbb a hasonló árfolyamkitettséget adó részvény pozíció kötési díjánál.
  • A put (eladási) opció helyettesítheti a részvény short-ot. Az árfolyam, illetve indexérték eséseket ugyanúgy meg lehet játszani, mint az emelkedéseket, így a külföldön gyakran elég költséges részvény short pozíciókat egy jól megválasztott put opciós pozíció kiválóan helyettesíti, természetesen az említett nagyobb potenciális nyereséget is nyújtva
  • Az opciós piacon garantált a likviditás. A likviditást a piaci szereplőkön kívül hivatalos árjegyzők is növelik, és garantálják. Megemlítjük, hogy a kevésbé likvid időszakokban, amikor már szinte csak az árjegyzők adják a legjobb vételi és eladási ajánlatokat (pl. a német piacon este 18.30-19.00 után) az opciós piacon a részvény piacit meghaladó mértékben tágulhat ki a legjobb vételi és eladási megbízás közötti spread (különbség).

Az előre kalkulálható és limitált kockázat mellett a részvénypiacit sokszorosan meghaladó elérhető nyereség, a piaci esés kihasználhatósága, az arányaiban alacsonyabb kötési díj mellett van egy nagyon fontos pszichológiai előnye is az opciós pozíciónak. Tapasztalataink szerint a befektetők sokkal inkább a középtávú trendekre tudnak koncentrálni egy opciós pozícióban, kevésbé zavarják meg a stratégia követésében a piac rövid távú extrém kilengései, amelyek általában nem a trendet tükrözik, de a részvény pozícióban ülő befektetőket gyakran megzavarják és a pozícióból való menekülésre késztetik.

Kereskedjen devizával, CFD-vel, árupiaci termékekkel online!
Részletek az Erste Trader weboldalán.

Részletek



Hogyan kereskedhet

Bereczk Zoltán (06 1) 235 5860 
Varjú Péter (06 1) 235 5111 
Vaszkó Szabolcs (06 1) 235 5857  

Szolgáltatásainkat elérheti

Központi Ügyfélszolgálatunkon
Az Erste Bank fiókhálózatában
Ügynökségeinknél

Ügyfélszolgálat: 06 1 235 5151

Hasznos információk

Befektetési jegy árfolyamok
Tőzsdei árfolyamok
Erste Certifikátok
NetBroker Regisztráció
MobilTőzsde belépés Tőzsdelabor oktatások

Újdonságok

Megújult a NetBroker Pro!
Próbálja ki új rendszerünket
Erste Trader
145 devizapár egy helyen!
Erste Market
A piac információi egy helyen!
Bővül a hírleveleink köre!
Elemzések emailben

Iránytű befektetési döntéseihez

Erste elemzések