Az Erste Brókerek segítségével szépült a község bölcsődéje és óvodája
A Tisza-tó kapujának is hívott kis község, Poroszló az alföldi tó jobb partján fekszik, a 33-as út mentén várja egész évben a természet és a vízi sportok kedvelőit, a kirándulni, kikapcsolódni vágyókat. A tizenkét Erste Bróker azonban nem lazítani érkezett a településre, a helyi óvodába vittek új bútorokat, polcokat, szekrényeket, ágyakat, melyeket, mint magánemberek ők vásároltak és a helyszínen közösen ők is szereltek össze. A jótékonysági akcióról Varjú Péter vezető brókert kérdeztem.
Honnét jött a kezdeményezés ötlete?
A tavalyi évben indult az „Ismerd meg az Erste Brókereket” névre keresztelt programsorozatunk, mely segítségével alkalmat kínálunk ügyfeleinknek arra, hogy a brókereiket az irodán kívüli életükben is megismerhessék. Az ilyen programokon a házigazda mindig egy adott bróker, akinek a kedvenc hobbijához kötődik az éppen aktuális esemény. Volt már hótalpas túránk, adventi csavargás a bécsi vásáron, horgászdélután és lézerjáték is. Idén azonban felmerült bennünk az igény arra is, hogy a szórakoztató programokon kívül tegyünk olyat is, amivel az üzleti szférától távol álló, hátrányosabb helyzetben lévő emberek is megismerhetik a brókereket emberi oldalukról.
Miért pont a poroszlói óvoda került kiválasztásra?
Mivel többen közülünk kisgyermekes családapák, így mindenképpen bölcsődét vagy óvodát szerettünk volna támogatni. Olyan helyet kerestünk, ahol amellett, hogy szükség van az adományra, meg is megbecsülik azt. Fontos volt még, hogy lássuk az igyekezetet is arra, hogy az intézmény maga is igyekszik az adott körülményeinek jobbá tételére. Így esett a választásunk az észak-magyarországi régióra, azon belül pedig a poroszlói óvodára, akik szerény lehetőségeik ellenére is gyönyörűen karban tartják az épületeket és a berendezést, és közös összefogással, önerőből szervezett munkával próbálják a bölcsődés és óvodás csöppségek életét színesíteni.
Milyen hangulatban zajlott a bútorozás?
Érkezésünkre már az óvoda teljes személyzete, néhány lelkes szülő és a polgármester is kivonult. A felajánlott bútorokat ezután együtt szereltük össze, mivel sokan voltunk, viszonylag rövid idő alatt. Ezután átvonultunk a konyhába, ahol szendvicsek, sütemények vártak ránk, és ahogy ez vidéken lenni szokott, a házi készítésű pálinka is előkerült. Nagyon hálásak voltak a felajánlásunkért, jó volt látni, hogy igazán jó helyre kerültek a kiságyak, székek, asztalok.
Lesz folytatás?
Mindenképpen folytatni szeretnénk ezt az irányt. A fentiekben már felvázolt elvek mellett legközelebb ott szeretnénk segíteni, ahol éppen annak aktualitását érezzük.




